Szappanos Regina: Dumáljunk!

A Kis Tükör egykori szappanoperája – 3. rész

Regina és barátnője a párválasztásról és a szorongásról beszélgetnek.

Adminisztrátor 2012. január 18.

A legutóbbi beszélgetésünk óta rájöttem, hogy rengeteg görcs van bennem, ezt most bevallom neked.

 

Hát erre meg hogy jöttél rá?

 

Úgy, hogy belegondoltam, hogy a körülményeim megváltozása valójában semmit sem változtatna az életmódomon.

 

Ez kissé költői. De te egyáltalán nem tűnsz egy bizonytalan, félénk személynek, úgyhogy elég nehéz elhinni, hogy különösen görcsös lennél.

 

Szóval arra jöttem rá, hogy mesterien el tudom kerülni a számomra félelmet keltő helyzeteket. Ezek olyanfajta találkozások, ahol mélyebben meg kellene nyílni, és jobban fölvállalni azt, aki vagyok.

 

Most föladtad nekem a labdát, és én lecsapom: a másik nemmel való találkozásról van szó?

 

Persze hogy arról.

 

Nem hiszem, hogy te vagy az egyetlen, akiben ilyen szorongás van.

 

Ez nem vigasztal.

 

De miért kell a nőnek bátornak lenni, hiszen többnyire úgyis a férfi kezdeményez?

 

Szerintem ez egy nagyon ósdi nézet, hogy a nő csak passzívan vegetál, a férfi pedig jön, hódít, és a végén a nő igent mond... Ha egy férfi nem érez legalábbis nyitottságot, érdeklődést, várakozást a nő részéről, akkor nem fog lépni. És ha a nő kimenekül az összes olyan helyzetből, ami igazi találkozás lehetne, akkor hogyan lesz abból kapcsolat? Nem beszélve arról, hogy egy gátlásos nő csak fölerősíti egy szorongó férfi gátlásait...

 

Jó, rendben van, de akkor azt mondd meg nekem, hogy hogyan lehetséges mégis, hogy gátlásos, félős emberek mégis megtalálják a párjukat?

 

Úgy, hogy bejön a képbe az Isten-faktor.

 

Micsoda?

 

Úgy értem, hogy ha az Isten azt akarja, hogy egy kapcsolat létrejöjjön és éljen, akkor át fog vezeti a nehézségeken. És ad barátokat, közösséget, akik tudnak segíteni. És szerintem, ha ketten szeretik egymást, akkor mindent megtesznek, hogy valahogy csillapítsák egymásban a szorongást és a félelmet, nem?

 

De, persze.

 

(Vigyázat, folytatjuk!)

 

(Kis Tükör, 2003. július–augusztus)