Az 1992-ben alakult 16 Horsepower együttes sosem volt könnyen besorolható. A denveri zenekar hagyományos hangszereken (bendzsó, nagybőgő, doromb) játszott zenéjét nevezték már country-punknak, alternatív folknak, de nem nagyon fér bele egyetlen szűkre szabott kategóriába sem. Öt lemez megjelenése után 2005-ben oszlott fel a zenekar, de tagjai továbbra is gyakran játszanak együtt. A dalszerző David Eugene Edwards új együttesével, a Woven Hand-del idén Budapesten koncertezett. Erwards nagyapja nazarénus lelkész, dalaiban fontos szerepet kapnak a hit, a bűn, a megváltás kérdései.

 

Kis Tükör: – Kétszer is felléptél a Sziget Fesztivál világzenei színpadán. El tudod fogadni ezt a „világzenei” címkét?

 

D. E. Edwards: – Abban az értelemben, ahogy a legtöbb ember érti, nem. A world music vagy a world beat a legtöbb ember számára olyasmit jelent, hogy egy afrikai fickó prüntyög valami hangszeren, és szól a dobgép. Ebben az értelemben semmiképp. De abban az értelemben, hogy a világ minden zenéjéből kölcsönözhetsz, mindenféle tradíciót felhasználhatsz, ebben az értelemben igen, világzene, amit játszom.

 

Kis Tükör: – Hogyan találtál rá a bendzsóra?

 

D. E. Edwards: – Egy barátom, a templomunk lelkésze találta a szemétben. Valaki kidobott egyet, ő pedig tudta, hogy szeretném, ezért nekem adta. Abban az időben nem volt pénzem. Egyetlen gitárom volt, bluegrasst játszottam, és egy bendzsóra gyűjtöttem. Nagyon olcsó bendzsó volt, talán száz dollárnál is olcsóbb. Akkor játszottam először ilyen hangszeren, és egy órán belül megírtam rajta a Black Soul Choirt.

 

Kis Tükör: – A Woven Hand az utóbbi lemezeken eltávolodott azoktól a hagyományosabb formáktól, amik a 16 Horsepowert vagy akár az első Woven Hand-albumot jellemezték.

 

D. E. Edwards: – Mindenféle zenéket hallgatok, a világ minden tájáról származó mindenféle stílusú zene inspirál, és soha nem éreztem úgy, hogy valamit nem használhatok fel, mert az nem én vagyok, vagy mert az nem illene bele abba, ahogy az emberekkel látatni szeretném magam. Szabadon felhasználhatok minden zenét, minden hangot, ami érdekel. Nem akarok beragadni valamilyen kategóriába, mondjuk a „keresztyén alternatív country” vagy akármi, úgyhogy állandóan mozgok, új hangokat, megközelítéseket szeretnék kipróbálni.

 

Kis Tükör: – A Woven Hand és a 16 Horsepower is több, a „keresztyén zenével” oldalon szerepel. Mit gondolsz erről? Keresztyén zenét játszol?

 

D. E. Edwards: – Nem olyan értelemben, hogy ebbe a skatulyába lehetne rakni, a keresztyén zenéket áruló boltokban lehetne megvásárolni. Ez a jelző, legyen szó zenéről, képzőművészetről vagy irodalomról, amúgy is nagyrészt csak marketingcélokat szolgál. Gyakran azt értik rajta, ami nem túl jó, nem annyira értékes, nem annyira általános érvényű, csak a keresztyéneknek szól. Nem egyszer annyit jelent, hogy gyatrább dolog, de a keresztyéneknek azért még jó lesz. Szóval nem hiszem, hogy szükség lenne erre a címkére. Én hívő ember vagyok, és ezt a zenét csinálom.

 

Kis Tükör: – Mennyire fontos számodra a hit?

 

D. E. Edwards: – A legfontosabb. Ha nem hinnék, nem volna számomra remény. A hit ad nekem békét, reményt és örömet.

 

Kis Tükör: – A Woven Hand biztos nem átlagos keresztyén zene. Ugyanakkor a szövegekben nagyon sok a bibliai utalás, sok szó esik a hitről. A zenélést missziónak tekinted?

 

D. E. Edwards: – Ezt nem lehet megúszni. Úgy érzem, ha arról beszélek vagy énekelek, amiben hiszek, az evangélizáció. De nem mindig ez a kifejezett szándékom, néha csak énekelek az életemről, arról, amit tapasztalok vagy éppen nem tapasztalok.

 

Kis Tükör: – A zenéd, főként a Woven Hand nem sok örömteli mozzanatot tartalmaz.

 

D. E. Edwards: – Az, hogy mi az örömteli, attól függ, hogy hogyan látod a világot. Lehet, hogy ami más számára depresszív, számomra örömteli. Például ha nem tudod, hogy beteg vagy, nem mész el az orvoshoz. Ha kiderül, hogy beteg vagy, örülsz, mert így van arra esély, hogy segítsenek rajtad. Ezt szeretném elérni a zenével: elmondani az embereknek, hogy betegek, orvosra van szükségük. Sok ember ezt nem tudja, azt hiszi, hogy jól van. Zenészként, emberként azt tekintem a feladatomnak, hogy megmutassam nekik: betegek. Csakúgy, mint én magam. Egy csomó súlyos témával foglalkozom emiatt, de nem tudom, mi mást tehetnék. Nem én választottam, egyszerűen így jött.

 

Kis Tükör: – A betegség az egyén vagy a társadalom szintjén értendő?

 

D. E. Edwards: – Minden az egyéntől indul. Az egyén és az emberiség mint egész – beteg. Mármint én igazán hiszek abban, hogy minden ember egyforma. Ugyanaz az önző vagy mozgat mindenkit, hogy először magáról gondoskodjon, és csak ezután másokról. Persze egyesek kedvesebbek és gondoskodóbbak, mint mások, de végül is igazán hiszem, hogy minden ember gonosz, mint ahogy énekeltem is. [„Every man us evil” – ez a Black Soul Choirtben hangzik el, ami az első 16 Horsepower-lemez, a Sackcloth ’n’ Ashes örökbecsű slágere – a szerk. ]

 

Kis Tükör: – Oké, de nem ez a történet vége.

 

D. E. Edwards: – Én nem ismerem a történet végét. Csak annyiban, hogy mi az, amiben én hiszek, de hogy hogyan reagálnak az emberek arra, amit mondok nekik, az már más kérdés. Az én felelősségem, hogy elmondjam, amiben hiszek. Hogy meggyőzök-e valakit, az nem rajtam múlik. Csak megteszem, amit meg kell tennem, a többit Istenre hagyom, és hiszek abban, hogy azt teszi, amit akar, és amit tesz, az helyes. Boldoggá tesz, hogy megengedi, hogy mindennek részese lehessek.

 

Kis Tükör: – Melyik a rosszabb, ha feldühíted az embereket, vagy ha nem érdekli őket, amit mondasz?

 

D. E. Edwards: – Nem tudom, ez nehéz kérdés. Nem azért vagyok a színpadon, hogy sokkoljam az embereket. Legalábbis nem ez a szándékom, még ha néha ez is történik... Mondjuk, hogy van egy kis vágás a kezeden, ami elfertőződött. Szabad szemmel alig látod, de elfertőződik, mikroszkópon keresztül nézve viszont szörnyű. Valami ilyesmit szeretnék elérni a zenémmel. Az élet apró dolgairól van szó. Tudod: mi csak átlagos, jó emberek vagyunk, nem ölünk meg és nem erőszakolunk meg senkit, nem lopunk. Törődünk a családunkkal, dolgozni járunk, hogy megadjuk a családnak, amire szükségük van. És Isten majd megjutalmaz ezért, ha meghalunk. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy betegek vagyunk, és nem tudjuk magunkat meggyógyítani. Nem számít, hány jótettet hajtasz végre, ugyanúgy beteg maradsz. Nem azon múlik, hogy te mit teszel, hanem azon, amit Krisztus már megtett. És hinni ebben, ez az egyetlen dolog, ami megváltoztatja az életedet. Ha minden csak azon múlna, hogy ezt meg ezt megteszed, azt meg azt meg nem, akkor – legalábbis az ember azt gondolná – mostanra már kitaláltuk volna, hogy kell csinálni. Mióta próbálkozunk? Ha csak azon múlna, hogy jól kell csinálni, már mindennek rendben kellene lennie. De nincsen rendben, mert betegek vagyunk, és ezen semmi jó szándék nem változtat. Még mindig minden nap gyilkosságok, erőszak történik szerte a világon. Vajon fejlettebbek vagyunk, mint kétezer évvel ezelőtt? Vagy csak jobb eszközeink vannak arra, hogy elrejtsük, mik vagyunk. Persze mindig voltak kísérletek, hogy kitaláljuk, hogyan csináljuk jobban, méltányosabban a dolgainkat, mindig voltak jó szándékú emberek. De ettől még minden társadalom, akár demokratikus, akár diktatórikus, mindegyik felbomlik. A római, a német birodalom, vagy akár a katolikus egyház, amely egykor uralta a világot.

 

Kis Tükör: – Mit szól a családod a zenédhez?

 

D. E. Edwards: – Szeretik. A nagyapámnak, aki lelkész sokat megmutattam abból, amit csinálok. Persze ez nem az ő zenéje, ő csak a templomi zenét hallgatja, de nagyon támogat abban, amit csinálok. A feleségem és a gyermekeim is mellettem állnak. Nem lehet nekik könnyű, mert nagyon sok dal róluk szól, és ez igazán nem egyszerű.

 

Kis Tükör: – Tinédzser koromban én meg voltam győződve arról, hogy rólam szól a dal.

 

D. E. Edwards: – Na igen, de amikor tényleg rólad szól, az egészen más...

 

Kis Tükör: – Legutóbbi magyarországi koncertedet egy Muzsikás-dalfeldolgozással fejezted be. Vannak még más magyar zenék, amiket ismersz?

 

D. E. Edwards: – Mást nem játszom, de nagyon sok tradicionális magyar zenét ismerek. A Muzsikást nagyon szeretem, barátok is vagyunk, megvan az összes lemezük, és gyakran hallgatom őket. És ha érdekel az ő zenéjük, akkor elkezdesz kutatni, és megtalálod azokat, akik hatottak rájuk, azokat a felvételeket, amelyeknek a hagyományait folytatták. Megismersz egy csomó felvételt különböző tájakról.

 

Kis Tükör: – Tudsz mondani néhány példát?

 

D. E. Edwards: – A legtöbbet úgysem tudnám kiejteni... Meg nem is feltétlenül kell tudnod, ki játszik, milyen korból származik a felvétel, elég ha csak meghallgatod, és hat rá.

 

 

(Kis Tükör, 2007. október)