Nagyon szép és kedves szokás az a keresztyének között, hogy minden év januárjának elsején vagy legalább elseje körül, nyolc nappal előbb vagy utóbb, boldog új évet kívánnak egymásnak. Ezt a szép szokást én is követem most, amikor az 1930-ik évben első számunkat ezzel a jókívánsággal kezdem: adjon Isten boldog új évet kedves olvasóinknak, minden magyar testvérünknek és minden ember testvérünknek az egész világon. De ehhez most itt mindjárt hozzáteszem, hogy én sem a boldogot, sem az újat nem úgy értem, mint más, hanem egész másként. Különben ezt talán mondanom sem kell, hiszen már mindenki tudja, hogy a Kis Tükör újságra igen sokan azért haragszanak olyan nagyon, mert mindent másképp ért, mint más. Ezt elismerem, és bevallom, hogy ezután is így lesz. Én csak arra vigyázok, hogy a Kis Tükör újság ezután is, mint eddig, mit hogyan mond, úgy értse, és mit hogyan ért, úgy mondja.
Fentebbi szavaimat pedig úgy értem, hogy én ezt a mai divatú sok boldog új év kívánást már kezdem egy kissé unni. Először azért, mert régi tapasztalatom, hogy egyik esztendő olyan, mint a másik, se nem boldog, se nem boldogtalan; csak a mi életünk lehet boldog vagy boldogtalan. Az is régi tapasztalatom már, hogy ha a mi életünk boldog, akkor boldog az új év is, ha pedig életünk boldogtalan, az új év is az. Másodszor pedig azért, mert minden esztendő új esztendő volt valamikor, és végül mégis valamennyi óvá lett. És ha jót hozott, el is vitte, ha pedig rosszat hozott, azt rajtunk hagyta, és átadta a következő új évnek is.
Nincs új a nap alatt. Minden a régi, minden a megszokott, közönséges, unalmas. Hogyan is tudnak az emberek új esztendőről beszélni, mikor tudják, hogy nincs; sőt nekik nem is kell! Nóta, divat, tánc, élvezet, az kell mindig új meg új, bár tudják, hogy ez is a régi, csak egy más divatban, de az élet megújulására senki sem vágyik. Sőt nem is hiszik az emberek, hogy lehetséges az életnek valóságos megújulása.
Karácsonykor rádión minden felekezet prédikációit végighallgattam: meglepő volt, hogy milyen nagy békességben és egyetértésben vannak ilyenkor egymással a papok. Egyik szebben prédikált, mint a másik (...), még az újjászületést is gyönyörűen hangoztatták, de az adventnél tovább egyik sem ment. Nem tudom, hogy az újjászületés alatt az emberek mit értenek, de az bizonyos, hogy az életnek valóságos, komoly megújulásáról fogalmuk sincs. No, és hogy lehet akkor új esztendő, pláné boldog új esztendő?
Mikor tehát most a Kis Tükör az általánosan elfogadott szólásmóddal mindenkinek boldog új esztendőt kíván, ne felejtsük el, hogy ezt is más értelemben teszi, mint más, tudniillik valóságosan boldogot, és igazán újat kíván. Helyesebben: valóságosan újat, és igazán boldogot. Két olyan dolog ez, mely az emberek szerint lehetetlen. Igaza van a bölcs prédikátornak, hogy semmi el nem múlik a nap alatt. És akkor tényleg nem lehet semmi új a nap alatt, sem élet, sem esztendő. Csak egyetlen egy lehetséges égen és földön: a testté lett Ige, aki mindig új, és mindig örök. Aki soha el nem avulhat, mert változatlan örök Isten, és aki örökké új marad, mert a mi múlandó képünket vitte fel az Atya jobbjára, hogy ott az örök megújulás szépségében ragyogtassa reánk, testvéreire, isten dicsőségét. Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés. Tehát nem arról van szó, hogy „leszokom a cigarettáról”, még csak nem is arról, ami pedig már tényleg volna valami, hogy leszokom minden gonosz tulajdonságomról, hanem hogy felöltözöm a Krisztust, és Őbenne új teremtés leszek. Egyedül csak Krisztusban múlhatnak el és múlnak el a régi bűnök, szennyek, fájdalmak, terhek, halálok, és egyedül csak benne lehetnek újjá mindenek: örömök, tisztaságok, szentségek, esztendők és életek. Ez pedig az újesztendős nyelvre lefordítva azt jelenti, hogy egyedül a Krisztusban érhet mindenki boldog új esztendőt. Csak a régi Krisztus tehet új teremtéssé, csak Ő adhat életet, és ebben az új életben van az új, soha el nem múló, mindig gazdagodó, kimeríthetetlen boldogság.
Boldog új esztendőt kívánok a Kis Tükör kedves olvasóinak, a Kis Tükör nyelvén.
(A Kis Tükör 1930. január 4-i számából)