Kibújhatunk-e a bőrünkből? – kérdi a Kis Tükör a személyiség és jellem, ezek változása, a megtérés és újjászületés személyiségünkre gyakorolt hatása felől tudakozódva. Képesek vagyunk-e lényeges változásra? Isten keserűen kemény kérdése jutott eszembe először, amire Ő maga felel: „Elváltoztathatja-e a bőrét a szerecsen, és a párduc az ő foltosságát? Úgy ti is cselekedhettek jót, kik megszoktátok a gonoszt.” (Jer 13,23) Minél inkább mossák a szerecsent, annál inkább megmutatkozik a bőre igazi színe, és vedlés után – párducnál és minden más állatnál – a bunda sajátos mintázata csak csillogóbb. Még a kaméleon is változatlan a maga kaméleonkodásában!

Azután egy szép karácsonyi ének szavai motoszkáltak bennem: „...ó, csuda változás...” Meg kellett keresnem: hogy is szól? Megvan! Igen!: „Csuda változással testet Ő magára felvőn, Adván nekünk üdvösséget, Mennyben részessé tőn.” Majd így folytatja (Nicholas Herman a 16. század közepén): „Én úr, Ő pedig lett szolga, Ó, csuda változás! Jobbat Jézus mit adhatna? Nekünk boldogulást!” Az Isten változása (holott Benne nincs változás, sem változásnak árnyéka) kapunyitás a változásra képtelen (képtelenségekre változó) ember felé.

Majd arra kellett gondolnom, hogyan is történt változás az életemben. Csak Isten Lelkének tulajdoníthatom, hogy ami tizenhat éves koromig az én fejemben a lelkészi családban szerzett tudás, az Ő gondolataiban pedig a világ kezdete óta eltervezett és elrendelt ajándék volt, valósággá lett: Krisztus áldozatáért (e csuda változásért) átélhettem, hogy immár a Mennyei Atya gyermekévé lettem, és bűneimre bocsánatot nyertem. Nem azért, mert megváltoztam, hanem hogy megváltozzak.

Egy évtizednek kellett eltelnie, hogy a Krisztusban nyert kegyelem alapján állva ne saját erőből akarjak változni, és ne kívánjam biztosítani magamnak Isten jótetszését, se extra lelki megtapasztalással, se egy a magam hozzájárulásaként értelmezett változással. Az extra – utólag szemlélve – csak elhomályosította előttem Krisztus keresztjének jelentőségét. Tehetetlenségem és kárhoztató bűnös természetem újabb felismerésére volt szükségem, hogy felismerjem: az újjászületés nem Isten és ember vegyesvállalkozása.

Azóta magamra nézve hiszem, hogy ha „valaki Kriszutsban van, új teremtés az. A régiek elmúltak, ímé újjá lett minden.” (2Kor 5,17) Másokban látom is, és csodálom. Kérem Istent, hogy amit parancsol, adja is meg nekem: „Változzatok el a ti elméteknek megújulása által.” (Róm 12,2) Hátha valaki megkívánja!


(Kis Tükör 2004. június)