Főoldal > A lap története

A lap története

A Kis Tükörnek hosszú a múltja, de nem folyamatos, bizonyos időszakokban évtizedekig szünetelt a kiadása. Szellemisége mindvégig ugyanaz maradt, és mindig is szorosan összefonódott a CE Szövetséggel, szerkezete, jellege szempontjából azonban két nagy korszakot különíthetünk el történetében: a Kecskeméthy István nevével fémjelzett, háború előttit (1892–1907 és 1926–1933 között) és a romániai rendszerváltás után újraindított Kis Tükör korát (1993–2009).

 

A „régi”, Kecskeméthy-féle Kis Tükör története

 

A Kis Tükör 1892-ben jelent meg első ízben. Indulásakor Kecskeméthy István és Szőts Farkas teológiai professzorok szerkesztették, Budapesten. Majd 1894-ben, miután Kecskeméthy Kolozsvárra telepedett át, a lap szerkesztősége is átkerült Erdélybe, és attól kezdve mindvégig Kolozsváron jelent meg. A hetilapnak Kecskeméthy kezdetben felelős szerkesztője, később tulajdonosa volt. Munkatársak hiányában többnyire minden rovatot ő szerkesztett, és sok lapszámban szinte valamennyi cikket ő írta. A lap köré szerveződött a Kis Tükör-olvasók evangéliumi egylete, melynek a folyóirat terjesztése és népszerűsítése volt a feladata.

 

Milyen volt a Kis Tükör régen?

 

A lap hivatásáról az 1899. évi első szám vezércikke így vall: „Könnyet törlök, mosolyt hintek, vigasztalást szólok. Országszerte, palotában és kunyhóban egyaránt örömmel várnak engem, mert én vagyok a Kis Tükör újság [...], nem a magam portékáját árulom, nem emberi bölcsesség mécsénél világítok: a mindenható Úr Krisztus követe vagyok én.”

A 1924. november 24. számban pedig ezt írja Kecskeméthy a Kis Tükörről: „Nem a szokványos kegyességet, imamorzsolást, és énekdúdolást szolgálja, hanem a tiszta, diadalmas, egyént és társadalmat újjászülő, keresztyén életnek harcosa.” 1932. januárjában pedig ezzel egészíti ki: „Mi nemcsak olvasmányt akarunk adni, nemcsak kegyes érzelmeket akarunk ébreszteni és táplálni, mi Jézus élő igazságát akarjuk a sok mindenféle vallásosság, sok mindenféle kegyszerei közül kiszabadítani, és mind a magán, mind a közéletben érvényre juttatni és hatóerővé tenni.”

 

A lap állandó rovata a vezércikk, melyet szinte mindig Kecskeméthy írt. Az Egyház és iskola című rovat egyházi eseményekről tudósít, a Mi hír a nagyvilágban? rovat külföldi híreket közöl politikáról, építészeti újdonságokról, természeti katasztrófákról, humoros eseményekről, de főleg a külmisszióról. Külön rovat foglalkozott a hazai eseményekkel Mi hír az országban? címmel, itt országgyűlési történésekről, képviselőválasztásokról, kultusztörvény-javaslatokról tudósítanak, de valutaárfolyamról, bűntényekről, időjárásról és általános mezőgazdasági tudnivalókról is. A Kis Tükör a keresztyén ember szemével láttatta a hétköznapi eseményeket. A költemények és tárcák rovatba a szerkesztő a századforduló vallásos irodalmából válogatott műveket, sőt még folytatásos elbeszéléseket is közölt. Népszerűsítette az újonnan megjelent vallásos irodalmat is. Természetesen nem hiányzott a lapból a bibliaolvasó kalauz, a bibliamagyarázat és a prédikáció sem.

 

Kiknek szólt?

 

Nem volt réteglap, igyekezett nagyon sokféle olvasót megszólítani: földműveseket, iparosokat, hivatalnokokat, kereskedőket, de gyülekezeti munkásokat és lelkipásztorokat is.

A történelmi Magyarország egész területén volt megrendelője, sőt voltak előfizetői az Egyesült Államokból (1901-ben pl. 68, 1900-ben csak Norwalkból 22!), Kanadából (Lethbridge-ből), Bázelből, Vesztfáliából, Kijevből, Londonból, Edinburghból, Bécsből, és Ó-Romániából is (Bukareştből, Brăiláról, Ploieştiről).

 

Miért szűnt meg 1934-ben?

 

Már az első korszakában is kétszer leállt a Kis Tükör kiadása. 1907-ben Kecskeméthy részben a személyét ért sérelmek, részben anyagi gondok miatt beszűntette, de 1926. február 20-án ugyanazokkal a célokkal, mint korábban, újraindította. Aztán újabb hét év után, 1934-től, mindenféle előzetes bejelentés nélkül nem jelent meg többé a lap, valószínűleg a gazdasági világválság miatt.

A Kis Tükör a CE Szövetség lapja volt, megszűnése után a Kádár Géza zilahi esperes által szerkesztett Keresztyén Élet vette át a szerepét.

 

Miért indult újra a romániai rendszerváltás után?

 

A romániai kommunizmus ötven éve alatt semmiféle hitvalló keresztyén sajtóorgánum nem jelenhetett meg, nyilván a Kis Tükör sem, de az a missziói szellemiség, ami Kecskeméthy lapját jellemezte, tovább élt a földalatti egyházban. Amikor aztán a rendszerváltás után eljött a sajtószabadság ideje, azok az emberek, akiknek szívügyük volt, hogy legyen egy ilyen jellegű lap, újraindították. Horváth Levente, Karczagi Sándor és id. Visky Ferenc voltak a Kis Tükör újramegálmodói. Kezdetben önkéntes alapon lelkesen részt vett a szerkesztésében egy sereg egyetemista diák, aztán, ahogy egyre inkább professzionálissá vált a lapszerkesztés, fizetett felelős szerkesztőket bíztak meg a feladattal. Az újabb kori Kis Tükör főszerkesztői: Deé Lukács Éva (1994–2000; 2008–2009) és Mihály Emőke (2000–2007) voltak. Szerkesztőségi munkatársak többek között: Grosz Imola, Szűcs Teri, Mihály Krisztina, Sajó (Szathmáry) Enikő, Adorján Kálmán, a gyerekrovatot Berke (Halmen) Krisztina, Megyasszai (Németi) Júlia, Fodor Kiss Piroska és Klein Varga Noémi szerkesztette.

 

Miért szűnt meg 2009-ben?

 

Anyagi alapok hiánya miatt. A Koinónia Kiadó a könyvek eladásából már nem tudta finanszírozni a Kis Tükör havonkénti nagyon magas nyomdaszámláit és egyéb költségeit, az előfizetések díjai ugyanis a kiadásoknak csak egy kisebb részét fedezték.

A következő években többször is próbálkoztak a (nyomtatásos) újraindítással, de sikertelenül.

 

Milyen volt a Kis Tükör a második korszakában?

 

Ennek a korszaknak a nagy részében havonta jelent meg, egy idő után, évekig 40 oldalon: sokkal terjedelmesebb volt tehát, mint Kecskeméthy idejében.

Az 1993-ban újraindított Kis Tükör leginkább abban folytatja Kecskeméthy hagyományát, hogy nemcsak tudósít a misszióról, hanem maga is misszió szeretne lenni. Azaz nem belterjes, egyházias, hanem a templomtól távol élők számára is érthető nyelvet használ, és inkább a problematizálást tekinti feladatának, mintsem vitás kérdések ellentmondást nem tűrő megválaszolását és lezárását. Súlypontjában bizonyságtételek, vallomások, igemagyarázatok, riportok és beszélgetések álltak. Erős volt a családi rovata, és a színes gyerekrovata is.

 

A sajtó tükrében

 

A Korunk 2004. márciusi számában megjelent egy nagyon szép bemutatás a Kis Tükörről, „Tízfalú tükörterem” címmel:

»A család folyton változó képződmény. Olyan, mint egy élőlény [...], formálja önnön szerkezetét, szerepeket, játékszabályokat alakít ki, és idővel túl is halad ezeken. [...] A házastársi kapcsolat fejlődési fázisai egymásra épülnek. Minden fázisnak megvan a jellegzetes feladata, kihívása, és egyre összetettebbek lesznek a feladatok. És ha a párnak egyik vagy mindkét tagja elakad ebben a fejlődésben, akkor a kapcsolat fejlődése is megáll, megreked, romlásnak indul.« Hardy Júlia budapesti pszichiáter, családterapeuta írja ezeket a sorokat A házasság szakaszai című szövegében, a kolozsvári Kis Tükör című folyóirat decemberi számában. A Kis Tükör református missziói lapként határozza meg önmagát, kiadója a CE Koinónia. Missziói tevékenységébe természetesen sok minden belefér: elsősorban azoknak a problémáknak a mentén próbál szólni közönségéhez, amelyek a köznapi élettel kapcsolatosak, s amelyek éppen ezért a köznapi meditációk tárgyává tehetők: ennek a meditációnak, a reflexiónak a mentén szerkesztődik a lap.

 

A Kecskeméthy István által alapított kiadvány 2003-ban ünnepelhette első megjelenésének 110 éves évfordulóját. Az évforduló kapcsán szervezett kerekasztal-beszélgetésen (amelynek anyaga szintén a 2003. decemberi számban olvasható) Visky András a következőképpen jellemezte a folyóiratot: „Missziót végezni csak úgy lehet, ha a »kint« és a »bent« határán vagyunk. De aki a határon van, akarata ellenére is, óhatatlanul át-átlép határokat. [...] Ha nagyon élesen akarok fogalmazni, akkor azt kell mondjam, hogy én nem tartom alkalmasnak a médiumokat, a sajtót sem, az evangelizációra, mert nem elég személyesek. Az evangelizációnak számomra feltétele az, hogy a mester együtt legyen, szemtől szembe legyen a tanítványaival. Inkább az a feladata a médiának, a Kis Tükörnek is, hogy éles kérdéseket vessen fel, hogy előkészítse a terepet, amikor emberek szóba állnak egymással, éppen az általa felvetett kérdések mentén. Azt hiszem, a Kis Tükör akkor tölti be a hivatását, hogyha problematizál.” A Mihály Emőke felelős szerkesztésében megjelenő lapszámok valóban ezt a koncepciót tükrözik: a kényes kérdéseket nem megkerülni kell, hanem beszélni róluk, szakemberek bevonásával, konkrét élettörténetek bemutatásával. Olykor vitákat is gerjesztve.

 

Az 1993-ban Horváth Levente által újraindított lap 2003 januárjában jelentős megújuláson ment át: a holland GezinsGids folyóirat és a Hulp Oost-Europa Alapítvány támogatásával kivitelezésében is igényes kiadvánnyá vált, azóta színes borítóval, 38 oldalnyi terjedelemben jelenik meg. Tükröm-tükröm címmel állandó gyermekrovatot működtet Halmen Krisztina szerkesztésében. A 2003-as évfolyam érdekes kísérletképpen a tízparancsolat egyes tételeit vizsgálta végig a házastársi kapcsolatra vonatkoztatva, Amit Isten egybeszerkesztett rovatcím alatt. A sorozat rendkívül tanulságos, hiszen nem csupán az elvek egyszerű alkalmazását jelenti, hanem bizonyos mértékig fordított irányban is érvényes a gondolatmenet: azt is megmutatja, ahogy a házasságban, párkapcsolatban élők számára éppen e kapcsolat fényében nyer értelmet a tízparancsolat.

 

A 2003. decemberi szám újabb izgalmas sorozatot előlegez meg a 2004-es évfolyamra. Hardy Júlia idézett írása mintegy általános bevezetőül szolgál ehhez: az összeolvadás, a függetlenedés, a »gyakorlás« és az újraközeledés szakaszait mintegy szükségszerű folyamatként láttatja a szerző – ezek a szakaszok általában minden házastársi kapcsolatban megtalálhatók. E szakaszok egy-egy problematikus »epizódjának« a körüljárására vállalkozik 2004 januárjától a Kis Tükör. A januári számban a válás kérdéséről olvashatunk keresztyéni megközelítésben. A további összeállítások a kapcsolatfüggőséghez, a szexuális összeilléshez, a házasfelek összecsiszolódásához, a családi kasszához és egyéb, családi hétköznapokban fontos mozzanatokhoz kapcsolódnak majd.

 

A Kis Tükör említett állandó rovatai jelentős mértékben erősítik a családilap-jelleget, kétségkívül létező igényekkel számolnak. A »határokon való járás« koncepciója ugyanakkor azt is jelenti, hogy a kiadvány igyekszik felmutatni a kulturális különbségeket: a novemberi tematikus összeállítás például a zsidó kultúrát, zsidó emlékeket járta körül. A 2004. januári szám az ortodoxiával foglalkozik behatóbban. A 2003-as évfolyam azonban figyelmet érdemlő tematikus összeállításokban, közösségépítő és spirituális vonatkozásaikat kiemelve foglalkozott a művészet »nélkülözhetetlen fölöslegével«, illetve a humor szerepével is. Befejezésül Visky Ferenc igeértelmezéséből, a tizedik – családi relevanciáktól korántsem mentes – parancsolathoz kapcsolódó gondolataiból idéznék. A megközelítésmód érzésem szerint általában is jellemző a Kis Tükör szerkesztési koncepciójára: »Valaki a tízparancsolatot egy tízfalú tükörteremnek ábrázolta. Ebben a csak tükrökből kiképzett teremben egy ember riadtan szemléli önmagát. Mindegyik tükörre fel van írva egy-egy parancsolat. Bármerre néz, nem leli nyugalmát, mert sorra látja magát gyilkosnak, paráznának, bálványimádónak és így tovább. Ez az ember a tükörteremben mi vagyunk, egyen-egyenként. Ismerjünk magunkra! Lássuk be, hogy azért van annyi nyugtalanság, belső egyensúlyzavar, békétlenség, mert hamis képünk van magunkról. Egyedül az a hiteles kép, ahogyan Isten mutat be minket önmagunknak. [...] Nem lehet úgy kívánni valamit, hogy ne ragadjon hozzá legalább még egy kívánság. A kívánság vonzza a másik kívánságot, és ennek nincs vége. A kívánságban benne van a szépség, a tekintély, a rang utáni vágy, s a pénz szerelme is. [...] Nem az a megoldás, hogy ne legyen felebarátom, és annak ne legyen felesége, szolgája, szamara, ökre, ne legyen tekintélye, tehetsége, hanem hogy ne legyen kívánságom. És nem attól kell megszabadulni, amim van, hanem a kívánságtól. [...] A huszadik részben nemcsak tiltások vannak, hanem egy utasítás is a törvény után: »földből csinálj oltárt, és azon áldozd meg az égő és hálaáldozatodat«. Nemcsak törvény van tehát, hanem oltár is, és ez ad reményt.« (Kis Tükör, 2003. december, 2004. január)

 

2003 januárjában Gyimesi Éva egy interjúban így jellemezte a Kis Tükröt:

Hankiss Elemér szerint három formája van az életvitelnek. Az egyik a létfenntartó, amely pusztán arra szorítkozik, hogy a legszükségesebb javakat megszerezze. A másik a létkiegészítő, amely annyival több az elsőnél, hogy arra törekszik, hogy jusson könyvre, kultúrára, de még mindig az autó a reprezentatív igénye, illetve a jó lakáskörülmények, az utazás, amely meghosszabbítja az élet terét. És végül van a létkiteljesítő életmód, melynek középpontjában az értékfogyasztás áll, és itt nem a haszonértékeken van a hangsúly, nem is létkiegészítő értékeken, vagyis a vagyon gyarapításán, hanem a kultúrában való kreatív részvételen. Ez a szabadság legmagasabb foka. Egy olyan folyóirat, mint a Kis Tükör, a harmadikat, a létkiteljesítő életmódot folytató közönséget veszi célba. (...) Azt szoktam mondani: a tér és az idő, az »a« és a »b« adott: nem tőlünk függ, hogy hová és mikor születünk. Ez egy olyan egyenlet, amiben van egy »x« is, az ismeretlen, és ezt az x-et mindenkinek magának kell megtalálnia, kiszámítania, a lehető legjobban megoldania az egyenletet. A Kis Tükör és a hozzá hasonló lapok az életet egyszerre tekintik feladatnak és ajándéknak, és vallják, hogy ez az ajándék annál nagyobb, minél inkább sikerül megfelelni a feladat voltának. És ezt a feladatot ki is osztják minden embernek.

A Kis Tükör nemcsak közösséget szolgál, de közösséget is teremt, és akkor tekinthető sikeresnek, ha egyre bővíti azt. És nemcsak a szerkesztők szolgálják olvasóikat, hanem ez a lap arra indít, hogy az olvasóik is szolgálják egymást a szeretet által, hogy a kisközösségek tagjai képesek legyenek annak az értéknek a kiteljesítésére, amelyre oly kevés példa van a mai világban. Ezt az értéket szokták szociális érzékenységnek nevezni. Én úgy nevezném, hogy szolidaritás. Úgy érzem, hogy egyre inkább sikerül felismernem és értékelnem a szolidaritás gyarapító erejét az életemben. Sokáig abban a helyzetben voltam, hogy nagy segítségre szorultam. Olyan emberek segítettek, akik ezért nem vettek el pénzt, hanem szeretetből tették csupán. Az ilyenfajta segítséget nem lehet megfizetni, és legtöbb esetben viszonozni sem. Egyedül az marad, hogy az ember a szeretetet, amit kapott, szűkebb és tágabb környezetében megkísérelje visszaadni.