„...csak az tud ezeken a dolgokon nevetni felszabadult szível, akivel Isten megértette, hogy Ő megkönyörült rajta, és aki megtapasztalta, hogy mit jelent bocsánatot kapni.”
Isten nem vetette el a zsidóságot mint az üdvösség eszközét, hiszen ő hűséges az ígéreteihez.
„Nem csodálkozom, hogy tönkrementek az idegei: sír, kiabál. Még mindig jobb, mintha depresszióba süllyedt volna.”
Milyen jó lenne, ha elindulhatna a világba egy őszinte kiengesztelődést szolgáló zarándoklat. Mindannyiunknak lenne hova mennünk, s mindannyiunknak lenne nagyon sok vendégünk is.
„...ki tudná megmondani, hogy mikor jogos a kirekesztés, miután Ő a táboron kívül ment, hogy találkozzon mindazokkal, akik kirekesztettek?”
Egy családias intézmény hétköznapjai.
Ha semmi sincs a jelenben, minden üres, puszta, reménytelen, akkor még mindig meríthetek a múltból. A múlt óriási víztároló, ahonnan feltöltődnek kiaszott tavaink.
Hogyan élik meg a kisgyerekek, ha elveszítik az egyik legfontosabb személyt az életükből? Másképp gyászolnak, mint a felnőttek?
A bizalmatlanságról és a félelemről beszélget tovább Regina és barátnője. És arról, hogy ezekből csak lassan lehet kigyógyulni.
Polcz Alaine tanatológus-író – aki azóta, 2007-ben már elhunyt –, az étkezés misztériumáról mesél a Kis Tükörnek.