Főoldal > Napló > Böjte Csaba írása a Kis Tükörben

Böjte Csaba írása a Kis Tükörben

Jöjjön el a te országod!

Milyen jó lenne, ha elindulhatna a világba egy őszinte kiengesztelődést szolgáló zarándoklat. Mindannyiunknak lenne hova mennünk, s mindannyiunknak lenne nagyon sok vendégünk is.

Adminisztrátor 2012. február 9. 0 hozzászólás

Kolostorunk halottakat is felrázó, erélyes kapucsengője ugrasztott ki az ágyból a karácsony előtti fagyos hajnalon. Többé-kevésbé leplezett belső feszültséggel nyitottam ajtót, majd tátottam el a számat a talpig tiroli népviseletbe öltözött idős néni láttán. Csodaszép ruha, minden egyes darabján érződött a gondos kezek munkája. A közel nyolcvan éves néni nagy gonddal, mint ki igen-igen nagy ünnepre készül, volt felöltözve. Álltam, mint aki előtt felrepedt világunk vászna, és betekintést nyert a csodák, mesék világába. A néniből, a kortól, küzdelmektől megérett arcából, a csodaszép népviseletbe öltözött szikár alapjából áradt a fény, a békesség és a méltóság.

 

Megszólalt: – Ez a ferences gyerekotthon?

 

Akadozó válaszomra elmondta, hogy Ausztriából jön, és hogy a világháborúban, valahol a mi vidékünkön ölték meg a férjét, akinek az elvesztése neki és gyermekeinek egy életre szóló hatalmas tragédiát jelentett. Elmondta, hogy a fájdalom miatt sohasem tudott Erdélyre jó szívvel gondolni, s most idős korára szeretné ezt a földet is szeretni, mely férjének végső nyughelyet adott. Szívből jövő kiengesztelődésének a jele, hogy nagy családja minden egyes tagjának ajándékát elhozta, és szeretné átadni azoknak a bajba jutott gyerekeknek, akiknek nagyszülei talán látták, talán részük is volt férje halálában.

 

Megilletődve, néma csendben hordtuk be a Mercedesből és utánfutójából előkerülő ajándékokat. Újból és újból csodálattal néztem az idős nénit, ahogy a karácsonyfa alatt rendezgette a sok-sok ajándékot. Sohasem járt Kelet-Európában. Nem ismeri a nyelvünket. Egyedül, a síkos úton több ezer kilométert vezetett, sok-sok csomaggal megrakott utánfutós autóval, még egy dörzsölt csempész számára is alig átjárható határokon jött keresztül, mert az ötven éve hurcolt terhet le akarja rakni, mert megbocsátott. Mert karácsony van, mert ki akar lépni a múlt hínárjából, és maga is szeretné önnön tégláját beleépíteni az egységes Európa épülő otthonába. Csodálattal szemléltem a végtelen Isten szép vonásait ezen a törékeny asszonyon.

 

Elrendeztük a finomságokat, a játékokat, a karácsonyfa-díszeket, a szépen becsomagolt ajándékokat. A nénit marasztaltam: „Mindjárt fölkelnek a gyermekek, várjon, s gyönyörködjék gyermekeink örömében, ő a szülőanyja az örömnek, örvendjen a szülöttjének.”

 

Próbáltam kínálni étellel, itallal, puha ággyal. Szelíden mosolygott, megnézte a még alvó gyermekeinket, és azt mondta: „Míg vártam a határnál, aludtam. Nem vagyok éhes, szeretnék minél hamarabb hazaérni, szeretném szeretteimnek elmondani, hogy milyen aranyos gyermekek élnek ott, ahol az ő nagyapjuk ismeretlen sírban nyugszik.”

 

Csak álltam a kolostor előtt megilletődve, s a néni a porhanyó hóban elindult Tirol felé. Még a nevét is elfelejtettem megkérdezni. A meséből jött jó tündér elment, de éreztem, hogy kiseperte szívem legmélyebb zugaiból is mindazt, amit évtizedeken keresztül belém sulykoltak a kommunista iskolák padjaiban a labancokról, fasizmusról, gyűlöletről.

A néni arcában a holnapot láttam meg. Azt az Európát, mely hazám lehetne. Melyben otthonra találhat a nagyhatalmak döntésétől hazátlanná vált erdélyi magyar kisebbség is. Európa hazám, hazánk lehet, melybe immár nem hátrafordulva a múlt ezerszer összetört cserepei közt vájkálva élünk, hanem egy csodaszép mozaikot rakosgatva, Isten álmát álmodva, valóra váltva mindazt, mit nap mint nap kérünk az Úr imájában, mit Jézus Krisztus így fogalmazott meg végtelen tömörséggel: „Jöjjön el a te országod...”

 

Érzem, hogy a néni őszinte kiengesztelődése, jósága, mint biliárdgolyót, engem is mozgásba hoz. Jó lenne elmenni a Don-kanyarba. Azokba a városokba, falvakba, hol magyar katonák fegyverei is ropogtak, jó lenne elmenni a kiengesztelődés jelképes ajándékaival. Milyen jó lenne, ha elindulhatna a világba egy őszinte kiengesztelődést szolgáló zarándoklat. Mindannyiunknak lenne hova mennünk, s mindannyiunknak lenne nagyon sok vendégünk is.

 

Nem elég az államfők tisztelgése az ismeretlen katonák sírja előtt. Akkor lesz kezünk, erőnk, imánk a holnapra, ha a múltból magunkkal hurcolt kölöncöket, irtózatos sebeket örökre lerázva, bízva a szeretet és a jóság világot formáló erejében elindulunk, hogy tudatosan építsük Isten országát. Hinnünk kell, hogy van egy politikai megoldás, mely egyetlen népnek, nemzeti kisebbségnek sem zsákutca.

 

Déva, 2002. december 26.

 

(Kis Tükör 2003. február)




Max. 1000 leütés

Jöjjön el a te országod!