Főoldal > Vélemény > Lorri Bentch publicisztikája 2003-ból

Lorri Bentch publicisztikája 2003-ból

Lehet-e nekünk nem korruptnak lennünk?

Az, hogy a megvesztegetés helyett valami más megoldást eszeljünk ki, találékonyságot és kitartást igényel.

Adminisztrátor 2012. február 8. 1 hozzászólás

Egy elkötelezett keresztyén indiai vezető egy alkalommal bevallotta barátjának, Vishalnak, hogy bár a maga kényelméért soha nem adna és nem is fogadna el csúszópénzt, bizonyos esetekben, ha mások érdekeiről van szó, alábbenged terveiből: „Árvaházat vezetek, ha nem vesztegetném meg az illetékeseket, a gyerekek nem jutnának vízhez. Elvárnád tőlem, hogy hagyjam szomjan pusztulni őket? Kegyetlenség lenne... Ha az ő javukat nézem, nincs más választásom.” Nyilvánvaló, hogy ez egy olyan eset, melyben igazolható a megvesztegetés szükségessége. De Vishal, meglepő módon, mégis rosszallotta barátja döntését, és arra bíztatta, hogy gondolkozzék, hogyan tudná más módon megoldani a vízkérdést. Javasolta, hogy tegye nyilvánossá a problémát a sajtóban, illetve hogy tegyen panaszt a helyi közigazgatási szerveknél. Merthogy azáltal hogy fizetett, biztosította ugyan a vizet a gyerekeknek, de elmulasztott valami nagyon fontosat: az igazságos, becsületes társadalom építését.

 

Nincs tehát kompromisszum nélküli megoldás? Még a keresztyének számára sem?

 

Számos állami intézmény belátja a korrupció ártalmait, és megpróbál küzdeni ellene, de igazából csak következetes gyakorlati irányelvek felállításával lehet előbbre jutni. Az U. S. Foreign Practices Act, az első nemzetközi korrupcióellenes törvények egyike, tiltja a tisztviselők megvesztegetését a hatalommal való visszaélés, valamint az igazságtalan előnyökhöz jutás megakadályozása érdekében. Mindazonáltal bizonyos esetekben engedélyezi a „sürgősségi díjat” folyó ügyek (mint például különféle engedélyek kibocsátása, rendőrségi védelem, telefonszolgálat stb.) „előmozdítása” érdekében. Sok nemzetközi szervezet átvette az efféle megkülönböztetést. Ha úgy tetszik, tilos hatósági személyt megvesztegetés által törvénytelen cselekedetre rávenni, ám nem számít szabálytalanságnak olyasmiért fizetni, amit az állam emberének – feladatköre értelmében – amúgy is el kellene végeznie. Ez egy nagyon gyakorlatias különbségtétel, lévén hogy morális szempontból világosan elválasztja egymástól a kétfajta megvesztegetést. Ám gyakrabban találjuk magunkat olyan helyzetekben, mint az előbb említett árvaház-igazgató.

 

Egy kormányhivatalnok csúszópénzt kér egy olyan szolgálatért, amit a törvény szerint díjtalanul kellene megtennie. Mi vétkezünk, ha kifizetjük a kért összeget? Vagy minden felelősség a pénz elfogadóját terheli?

 

Bizonyos körülmények között bocsánatosak a kompromisszumok. A kisméretű korrupció gyakran inkább a túlélésről szól, mintsem a mohóságról. Az emberek csúszópénzt fizetnek a megélhetésükhöz szükséges dolgokért. A rosszul fizetett közalkalmazottak elvárják a borravalót, hogy meglegyen a mindennapi kenyerük. Mindez magyarázza ugyan, hogy miért élnek a korrupció eszközeivel még a keresztyének is, de indoknak nem elég.

 

A korrupcióhoz két ember kell – aki ad, és aki elfogad. Ideiglenesen jó megoldásnak bizonyulhat (például ha autóvezetői jogosítványra van szükségünk), de ezáltal hozzájárulunk a társadalom romlásához. A rendőrség bizony korrupt, de csúsztatásainkkal még meg is jutalmazzuk ezért.

 

Pál apostolnak alkalma lett volna rá, hogy bizonyos megvesztegető összeg ellenében kiszabaduljon a börtönből, amúgy is kizárólag rágalmak alapján ejtették rabul. De neki ez nem volt elég ok ahhoz, hogy lefizetéshez folyamodjon, ezért aztán még két évig fogságban tartotta őt Félix. (ApCsel 24,26–27)

 

Moszkvában a múlt évben hatóságilag betiltották az Üdvhadsereg tevékenységét, ezért a szervezet kénytelen volt abbahagyni nagyon fontos munkáját: a hajléktalanok élelmezését. A szervezet vezetői úgy vélték, az lehetett az ellenséges viszonyulás oka, hogy az Üdvhadsereg nem „adózott” a kormánytisztviselőknek. Ám végül a bíróság a javukra döntött, és folytathatták a jótékonykodást. Úgy győztek, hogy mindvégig ragaszkodtak a tisztességesség elvéhez, és nem kötöttek kompromisszumot.

 

Az, hogy a megvesztegetés helyett valami más megoldást eszeljünk ki, találékonyságot és kitartást igényel. Egy indiai beteg embernek, aki nem mehetett ki a házból, telefonra volt szüksége. Az illetékes hivatalnok csúszópénzt követelt. A beteg, keresztyén ember lévén, visszautasította az ajánlatot, így aztán nem is jutott telefonhoz. De ő nem hagyta annyiban a dolgot: ötven napon keresztül kitartóan küldte a telefonigénylést bejelentő leveleket a hivatalnoknak – külön küldöncöt fogadott fel erre a célra. Végül a címzett zavarában és szégyenében jóvá hagyta a kérelmet. Könnyebb és olcsóbb lett volna már az elején fizetnie a hivatalnoknak, de indiai testvérünk mindennél erősebben ragaszkodott a meggyőződéséhez, jogos kérelmének teljesítését Istenre bízta.

 

Az efféle találékonysághoz és kitartáshoz közösségi, egyházi támogatás, szolidaritás szükséges. A korrupció társadalmi probléma, amire nem elég egyénileg reagálni. Az egyházaknak fel kell szólalniuk a korrupció ellen, és támogatniuk kell az olyan korrupció-ellenes szervezeteket, mint amilyen a Transparency International, le kell leplezniük minden korrupt cselekedetet, amelyről tudomást szereznek.

 

Ha a keresztyének harcolnak a korrupció ellen, a társadalom érdekeit szolgálják, és hozzájárulnak az igazságosság győzelméhez. Ugyanakkor Krisztusba vetett hitünk kinyilvánítása az, ha nem veszünk részt a becstelenségben. Munkahelyünkön és nyilvános intézményekben nagy hatása lenne, ha naponta elmondanánk – alázattal és nem kérkedve: „Keresztyén vagyok, ezért nem áll módomban senkit megvesztegetni (vagy lopni, csalni, hazudni).”

 

Amikor egy kínai keresztyén üzletembert munkája kihívásai felől faggattak, így válaszolt: „Én nem vesztegetek meg senkit, mert keresztyén vagyok. Emiatt soha nem jutok hozzá a legelőnyösebb szerződésekhez. Azért sikeres a vállalkozásom, mert jó áron minőségi szolgáltatást nyújtok az embereknek. Tudják, hogy keresztyén vagyok, és nem csapom be őket. Az üzlet sikere hosszú távon dől el, a siker titka pedig a tisztesség és megbízhatóság.”

 

Ahogy egy cég sikeréhez elengedhetetlen a jó hírnév, úgy az egyház jó hírének megőrzése is elengedhetetlen az evangélium eredményes terjesztéséhez. Vajon becsületességükről és megbízhatóságukról híresek a keresztyének? A kérdés nem csupán a megvesztegetés témája kapcsán tevődhet fel. Még a keresztyének is visznek haza a munkahelyükről „elmozdítható” használati tárgyakat, számlát hamisítanak, és nem fizetik tisztességesen az adókat. Ezek a viselkedési formák széles körben elterjedtek és elfogadottak lettek, méghozzá oly mértékben, hogy nehezünkre esik valódi nevükön, lopásnak és hazugságnak nevezni őket. Teljesen becsületesnek lenni minden adódó helyzetben valóban nehéz és ráfizetéses, és néha nem látszik világosan a helyes út. Bizonyos üzleti körökben törvényes káosz uralkodik, lehetetlennek tűnhet minden törvényt betartani.

 

De hát nem kereshetünk együtt megoldásokat? Nehéz döntéseinket nyíltan megbeszélhetjük egymással. Megoszthatjuk egymással: kinek mibe kerül igazságosnak lennie. Így bíztathatjuk egymást becsületességre, még akkor is, ha ez komoly anyagi illetve társadalmi hátrányokkal jár. A legfontosabb, hogy együtt kötelezhetjük el magunkat a megalkuvások nélküli életvitelre – Krisztusért.

 

(Kis Tükör, 2003. február)




Max. 1000 leütés

gondolat ébresztő 2013 február 1, 10:19
Nagyon jó téma! Engem jó pár évvel komolyan megdöbbentett amikor a városunkban keresztényorvoskonferenciát tartottak, ennek kapcsán jelent meg egy interjú a helyi napisajtóban. Egy általam is ismert keresztény orvosnő nyílatkozott a hála-pénzről, annak elfogadását magyaraázta, hogy ő abból az összegből akkár továbbképzi magát, akkár pihenőszabadságra megy, mindenképpen a betegek jól járnak, mert ugyis kicsik a fizetések és ő azt mindenképpen a betegek előnyére teszi. Igenám csak ez nagyon félrevezeti a még nem keresztényeket, akik igenis figyelnek minket, mert én is figyeltem másokat és nem láttam magam előtt egy vegytiszta kereszténypéldát amit követni tudjak, csak nagy sokára, és nem az illetőt, noha a kereszténységét nem vonom ma sem kétségbe. Sokszor ezért olyan erőtlen és gyenge a keresztény életünk, amint meg is van írva az első Korinthusi levél 11,30.-ban "Ezért erőtlenek és betegek közöttetek sokan, és ezért halnak meg számosan."
Lehet-e nekünk nem korruptnak lennünk?