Mi a különbség a drog és az alkohol között?

Ahhoz, hogy valaki alkoholbeteg legyen egy addiktológiai osztályon, hosszú évekig, időt és fáradtságot nem kímélve innia kell. Ezzel szemben drogossá néhány hónap alatt is lehet válni. Gyorsabb a rászokás, gyorsabb a személyes hanyatlás: az ápolt külső és az élet addig értékesnek ítélt dolgai – a hobbi, a barátnő, a tanulás – jelentőségüket vesztik. És gyorsabb az elszegényedés, az adósságok felhalmozódása is.

Azt sem titkolhatjuk el, hogy a drogosok életében igen korán eljön az a pillanat, amikor bűncselekményekbe keverednek, sőt, alvilági kapcsolatok, akciók is megjelennek életükben.

A tragikus halálesetek egészen fiatalokkal is megtörténnek – a túladagolás nagyon gyakori jelenség ebben a világban. A túladagolásnak az az oka, hogy egyre nagyobb adagban kell fogyasztani a drogot ahhoz, hogy a mámor megérkezzen, s bizony nem mindig könnyű eltalálni azt a vékony mezsgyét, ahol már hat a szer, de még nem halálos a mennyiség.

Milyen hatásuk van a kábítószereknek?

Egyik fő hatásuk az úgynevezett flash, amit az idegrendszer mesterséges ingerlésével ér el a szer. A kábítószer hatására az idegrendszerben megemelkedik az örömanyag (dopamin) szint, amitől a drogos könnyűnek, lazának, boldognak, elégedettnek érzi magát. Módosul a tudatállapota, és ez az észlelés és az érzékelés megváltozásával jár együtt.

A kábítószerfajtákat sokféle módon lehet osztályozni,

tudni kell azonban, hogy a drogok mindenkire másképp hatnak, hiszen a kábítószer a személyiségjegyekkel közösen váltja ki hatását. Ezért van az, hogy gyakran ugyanazt az anyagot a fiatalok eltérő problémákra és eltérő hatással használják. Például a heroin közismerten nyugtató, lelki „fájdalomcsillapító” hatású, mégis ismerünk olyan fiatalokat, akik a heroint éppen serkentőként, bulizásra használják. A kiváltott hatás sokféleségének tulajdonítható, hogy bizonyos személyiségtípusok más és más kábítószerekre reagálnak „pozitív” módon, és így alakul ki az úgynevezett bázisdrog, az az anyag, ami az egyes személynek a legjobb hatást adja, és ő ezért elsősorban vagy kizárólag ezt használja. Tehát a drog és a személyiség együtt alakítja ki a drogfogyasztói szokásokat, a rituálét és a következményeket.

Vannak persze politoxikománnak nevezett „mindenevő” fiatalok is, akik egyformán jól vagy egyformán rosszul reagálnak a különböző szerekre, és ezért a „mindegy, csak ártson” jelszóval csinálnak drogkarriert.

Néhány szó a kábítószerfajtákról és hatásaikról

Az alábbi kategóriákat leegyszerűsítettnek és elnagyoltnak kell tekinteni, mert ha a különböző kábítószerek és a különféle személyiségek egymással találkoznak, szinte végtelen a skála és az árnyalat, ami abból kikeveredik.

Ópiátok, morfinszármazékok (heroin, máktea), nyugtatók, altatók, fájdalomcsillapítók. Gyakran az öngyógyítás szándékát fedezhetjük fel, amikor közelebbről megismerjük az ezeket a szereket használó fiatalok életét. Nehéz családi körülmények, elhanyagoló vagy túlságosan szigorú szülői magatartás, veszekedések, gyermekbántalmazás, iskolai kudarcok, magány, szégyenérzet, félelem húzódhat meg a drogfogyasztás kialakulásának hátterében. „Sikeres” a drogokkal való menekülés, mert nem fájnak a rossz jegyek, és az sem, ha csúfolnak, megaláznak, ha nem szeretnek, mert lebegek, „boldog vagyok”, és különben sem érdekel.

Tartós használat következtében a fogak elporladnak, letöredeznek, és az úgynevezett aszexuális szindróma lép fel, ami a nemi vágy csökkenését/leépülését jelenti. Ugyanakkor agyi leépüléssel is számolni kell, ami koncentrációs nehézségekben, memóriaromlásban jelentkezik. Nemrégiben mondta egy gyógyult srác egy drogvitában, miután hosszasan jelentkezett hozzászólásra, és végül felszólították, hogy „a mindenit, elfelejtettem, hogy mit akartam mondani, hát igen, ezt tette velem a kábítószer...”

A kábítószer és a rávaló anyagiak megszerzése egy idő után törvényes úton szinte lehetetlen, így ritka az a drogos, aki nem keveredik bűncselekményekbe, a dílerek, a maffia közelébe, a rendőrség látókörébe.

A tündérország, a lebegés, a kémiai boldogság hamarosan rémálommá alakul át: egzisztenciális lecsúszás, elszakadás mindenkitől, bűnözés és magány követi.

A felépülés folyamatában a sérült realitásérzék visszaállítása a legnehezebb, az álomvilágban („az élet könnyű, szép”) megrekedt fiatalok gyógyulásuk folyamán rémülten szembesülnek a való világban a dzsungel törvényével, és szer nélkül bizony nehéz elviselniük a nehézségeket, a bánatot. Azok a fiatalok, akik drogok nélkül nőnek fel, megtanulnak helytállni a nehézségek és a kudarcok közepette, a drogos fiatalok személyiségfejlődéséből viszont kimaradnak az „életedzések”, és egyáltalán nem könnyű utólag, felnőttként megtanulni, pótolni őket.

Diszkódrogok, amfetaminszármazékok, hangulatjavítók, fogyasztó tabletták. Az iskolában nem tanítják, és a családokban is egyre kevésbé kapnak a gyerekek mintát, tanácsot és biztonságos környezetben gyakorló terepet ahhoz, hogy elérhessék, amit szeretnének. Nincs kitől, és nincs hol megtanulniuk, hogyan lehet megküzdeni valamiért, hogyan képviselhetik az érdekeiket, hogyan lehet sikereket elérni, megismerni a szerelmet, szórakozni. Pedig minden fiatal szeretne hódítani az élet minden területén, de félénknek, eszköztelennek, ügyetlennek érzi magát. Tetszik neki egy lány, de nem meri megszólítani, szeretne táncolni, de gátlásos, és görcsösen fél a feleléstől is.

Milyen „nagyszerű”, amikor a kábítószer hatására megjön az önbizalma, egyszerre bátornak, erősnek, vonzónak érezheti magát, és épp ezért sikerül is, amit szeretne, pompásan szórakozik, remekül táncol, mulatságosan mesél, és egyáltalán, olyan elbűvölő. Igaz, nem belülről, hanem a szertől jön ez a ragyogás, de mégis, annyira jó.

Az már kevésbé köztudott, hogy szívritmuszavar, kiszáradás, sőt, esetenként infarktus léphet föl, de számítani lehet idegi károsodásra is. A realitásérzék ezekben az esetekben is elcsúszik, de itt a téves önismeret, az önmagáról alkotott kép a valóságosnál jobbnak tűnik a szerek hatására.

A gyógyulás idején meg kell küzdeni a kisebbségi érzéssel, a gyámoltalanság és a kilátástalanság érzéseivel, és nem könnyű a terápiában fenntartani az illető elköteleződését énje belső erőinek fejlesztése mellett.

Hallucinogének, LSD, szipu (inhalánsok) és marihuána. Jó eszközök az élménykeresésben a szürkeség ellen. Mert az élet szürke és unalmas tud lenni, különösen az ingerszegény, elhanyagoló környezetben. Ez főként akkor van így, ha a gyerekek, fiatalok nem kapnak mintát, nem tanulták meg, hogyan tudnak élményekhez, izgalmakhoz jutni, hogy érezzék, hogy élnek, hogy történjen valami, merthogy többre vágynak, mint amit az élettől és önmaguktól megkapnak. Nem kis szerepe van ebben a médiának, amely csábító élvezetek elérésére buzdít, de ezzel egyidejűleg a passzív tévénézés éppen az ezek elérésére szükséges aktivitást sorvasztja el.

Aki így szeretné kitágítani a világot, egy elfogyó ösvényre téved. A szerhasználat miatt az érdeklődés csökken és beszűkül – a fiatalt már nem vonzza a foci, a tánc, mindazok a tevékenységek, amiket addig szeretett, érdektelenné válnak. Ezt nevezi a szakirodalom amotivációs tünetnek. És megjelenik a pszichés elvonás, az anyag utáni sóvárgás, a nyugtalanság, nehezen tud aludni az érintett. De a legszomorúbb a kiüresedés: nehéz érzelmeket felfedezni ezeknél a fiataloknál. A beszélgetésben meg is fogalmazzák, hogy számukra semmi sem tudja pótolni a drogfogyasztást.

A terápiát nehezíti a köznyelvben „üldözési mániaként” nevezett életérzés, a rettegés és a kétségbeesés, ami a szerhasználat abbahagyásával jelenik meg.

Mindannyiunknak vannak problémáink, vannak gátlásaink, és keressük az élményeket, nagyon fontos tehát, hogy megtanuljunk küzdeni az álmainkért, és megtanuljuk elviselni a veszteségeinket, keressünk és találjunk is örömforrásokat, élményeket a realitás világában. És hogy a felnőttek ezekre tanítsák gyerekeiket, a fiatalokat – elsősorban saját boldog, sugárzó, értelmes életükkel.

(Kis Tükör, 2007. július–augusztus)