Ha szabad vagyok, ha szeretni tudok, akkor már most boldog vagyok, az öröm érintésében élek, és áldás nyugodott meg rajtam.
Örülhetünk, hogy vannak – nálunk is! – olyan szakemberek, akik, még ha az időutazások kalandjára számítva is, olykor vissza-visszanyúlnak a protestáns graduáléneklés hagyományához.
Létezik-e örök hűség? Igen. Már megtapasztaltam Isten részéről. Azóta sokszor kérem Tőle, hogy adjon nekem is belőle.
„...csak az tud ezeken a dolgokon nevetni felszabadult szível, akivel Isten megértette, hogy Ő megkönyörült rajta, és aki megtapasztalta, hogy mit jelent bocsánatot kapni.”
A reformáció megkísérli gyakorlattá tenni az Istentől kapott egyediség, méltóság és egyenlőség elvét. Így lett a parlamenti demokráciák mesterévé.
Isten nem vetette el a zsidóságot mint az üdvösség eszközét, hiszen ő hűséges az ígéreteihez.
„Nem csodálkozom, hogy tönkrementek az idegei: sír, kiabál. Még mindig jobb, mintha depresszióba süllyedt volna.”
„Mondd csak, Csere! Te tényleg hiszed ezt a marhaságot? Vagy csak majomkodsz itt?”
Regina faggatja barátnőjét. A 4. rész folytatása.
Milyen jó lenne, ha elindulhatna a világba egy őszinte kiengesztelődést szolgáló zarándoklat. Mindannyiunknak lenne hova mennünk, s mindannyiunknak lenne nagyon sok vendégünk is.